Sok mindenről írhatnék. Szidhatnám az embereket, kibeszélhetném őket, ajnároznék ezt amazt a celebvilágból, hiszen ez az én blogom, de nem erre készülök.

Számtalan online naplóba belekezdtem már, de sosem vezettem őket. Soha egyetlen blogomat sem vittem végig.

Hogy miért vagyok akkor mégis itt?

Nos, jó kérdés .. Bár könnyen lehet, a kutyát sem érdekli.

Bele is kezdek a dolgokba. Írni fogok. Vagy elolvassátok, vagy nem. :)

A minap a kapcsolataimról tűnődtem.
Párkapcsolatok, baráti kapcsolatok, ilyesmik.
Akarva akaratlanul is az jutott eszembe, hogy pasifronton igencsak kritikus a magam mellett fellelhető hímegyedek százalékos aránya. Egészen pontosan nulla. Tessék. Leírtam.

Bevallottam magamnak, hogy egyedül vagyok. Nem is olyan borzalmas. Bár boldogabb nem lettem tőle.



Vegyük akkor alapul azt, hogy mitől vagyunk mi szinglik, olyan mások? Miért akasztja ki az ember lányát egy szerelmespár látványa, ha mi magunk vagyunk, kik önkéntelenül odavetjük magunkat a szinglipiacra. Mitől jobb egyedül lenni, mint párban? S ha párban vagyunk, miért van az, hogy annyi önfeledt, vidámságtól sugárzó szinglit látunk?

Ha nincs senkid, bármit megtehetsz. Szabad vagy. Betöretlen. Számtalan lehetőség előtted áll. Könnyű flörtök, dögös pasik, nem kell osztoznod az ágyadon, és rengeteg olyan dolog, amiket férfiak társaságában a női nem kizártnak talál.

Ha ránktalál a nagy szerelem - feltéve ha hiszünk benne - vajon mennyire változunk meg? Feladjuk önmagunkat egy fantasztikus kapcsolat reményében? Honnan tudjuk, hogy megéri e újból végigvinni az ismerkedési - összeszokósdi mizériát?

Talán csak derű helyett borúlátó lettem.
Talán elég határozatlan vagyok. Vagy túl makacs, hogy bevalljam magamnak, hogy többé nem vágyom magányra.
Lehet.
Talán az élet úgy alakul, hogy nem mindenkinek van meg a párja. 

Bárhogyan is legyen, itt vannak a barátaim. 







.. És tudom, hogy ők mellettem is lesznek.
Elvégre baráti fronton végső soron nem panaszkodhatok. :)